Közösségi oldalak

Belföld

Vonatbaleset Újfehértónál – A traktoros meghalt, többen megsérültek

Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült.

A katasztrófavédelem helyszíni információi szerint a mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött. A balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott – tették hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a balesetben a traktor sofőrje meghalt, a vonatokon pedig öten sérültek meg, az első információk szerint könnyebben.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta: a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott. Az ütközésben a Debrecenből Záhonyba induló, valamint a Záhonyból Püspökladányba tartó vonat érintett; utóbbi kocsijai siklottak ki, azon sérült meg a mozdonyvezető és több utas.

Kiemelték: a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek, ezért egy-másfél órával hosszabb eljutási időre kell számítani. Az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, hogy az első pótlóbusz már megérkezett az utasokért. A pályaszakaszon a vasúti közlekedés várhatóan napokig szünetel majd – közölte a Mávinform.

Kisiklott vonatszerelvény 2021. április 20-án Újfehértó határában, ahol egy mezõgazdasági vontató elõbb egy személyvonattal, majd egy szembõl érkezõ másik szerelvénnyel is összeütközött. MTI fotó: Balázs Attila

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

YouTube csatorna

Archívum