Közösségi oldalak

Sport

Újabb vereség a Körösladány otthonában

Fotó: Kovács-Goda József

Változatlanul nem megy tavasszal a Körösladány MSK NB III-as labdarúgó-csapatának, amely zsinórban negyedik vereségét szenvedte el vasárnap. A közvetlen rivális Rákosmente elleni hazai fiaskóval a két együttes helyet cserélt a tabellán és immár a sárrétiek csúsztak vissza kieső pozícióba a Közép csoportban.

Mindkét csapat támadólag lépett fel, próbálta ellenfelére kényszeríteni saját akaratát. Ebből a harcmodorból azután egy küzdelmes első félidő kerekedett ki, de gyakorlatilag helyzet nélkül. A hazai oldalon a 10. percben Németh 18 méteres szabadrúgása jelentette a legnagyobb veszélyt, de a hosszú alsó sarokba tartó labdát védte Kovács kapus.

Balszerencsésen indult a második játékrész a ladányiak számára. A 49. percben Pusztai szabálytalankodott jóval a tizenhatoson kívül, nagy meglepetésre azonban a játékvezető ezt belül látta, a büntetőt pedig Hamar Ádám értékesítette, 0–1. A folytatásban hiába birtokolta többet a labdát a hazai gárda, a fölényét nem tudta igazi helyzetre váltani. A 62. percben pedig jött a vendégek újabb találata. Ivicsevics szögletre hárította nagy fejesét, a sarokrúgásnál viszont már verve volt Nyul Krisztiánéval szemben, igaz akadályozták is, emiatt nem tudott kilépni, 0–2. A találkozó érdemi része ezzel tulajdonképpen le is zárult!
Negyedik idei vereségével nem könnyítette meg a saját sorsát a Körösladány a bajnokság utolsó harmadára.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Rákosmente KSK 0–2 (0–0)
Körösladány, zárt kapuk mögött
Vezette: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki Bence, Halász József).
Gólszerző: Hamar (49. – 11-esből), Nyul (63.).
Jó: Vincze, Szántó, ill. Nyilas, Nyul, Tarjáni.

Körösladány: Ivicsevics – Rádai, Vincze, Szántó, Krajcsó (Papp Zs., 74.) – Ruzsa, Pusztai – Czirok, Zelenyánszki (Burai, 79.), Mácsai (Knyihár, 74.) – Németh (Kisari, 58.). Vezetőedző: Fodor Sándor.

Rákosmente: Kovács B. – Olasz, Nyul, Lovász, Nagy J. – Nyilas, Darabont (Ország, 91.), Fellegi (Balaskó, 79.), Tarjáni – Peszmeg (Bányai, 63.), Hamar (Ferenczy, 79.). Edző: Nagy Árpád.

Fodor Sándor: – Ki ki mérkőzés volt, a mezőnyben mi irányítottuk a játékot, de meddő volt a támadójátékunk és rengeteg technikai hibát vétettünk. A második félidőben megfogta a csapatot a tizenhatoson kívüli szabálytalanságért megadott büntetőt. Ment a csapat becsülettel előre, kockáztattunk is, de egy szögletből megpecsételtük a sorsunkat.

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Vereség az ETO parkban a Ferencváros ellen

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

Kiütéssel nyert a Gyula, botlott a Tatabánya – NB III-as eredmények

A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely

Gólzáporos debreceni győzelem Pakson

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Varga Barnabás megállíthatatlan, az AEK öt góllal nyert

Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK

YouTube csatorna

Archívum