Nem Mészáros Lőrincé

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

Szávay István: Szoborparkba Nagy Imrével!

Az elmúlt héten számos példa alapján szembesítettem az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnököt azzal, hogy a magát antikommunistának valló Fidesz-kormány nem számolt le a vörös múlt minden maradványával, sőt tevékenysége, hatalomfelfogása, a demokráciához, sajtóhoz és civilekhez való viszonya alapján maga is egy új pártállamot épít. Ennek kapcsán említettem meg azt is, hogy máig szimbolikus helyen, az 1919-es kommunista terror alatt legyilkoltaknak egykor emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének helyén áll a Horn-kormány által felállított Nagy Imre-szobor.

Miniszterelnök úr a parlamentben ingerülten vette védelmébe elődjét, miután jeleztem, hogy álláspontom szerint a későbbi mártíromság sem tehet jóvá megannyi bűnt, amelyet a második világháborúban kivérzett nemzetünk és másodjára is megcsonkított hazánk ellen a moszkovita gazember Nagy Imre elkövetett. Gondoljunk csak a totális diktatúra kiépítésében, a németek elűzésében, a kuláknak bélyegzett családok üldözésében és kifosztásában, vagy a padláslesöprésekben játszott szerepére.

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy a miniszterelnök környezetében mégis egyetértésre lelt javaslatom. A Népszava ugyanis már arról írt, hogy Szakály Sándor, a kormányközeli VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója szerint „ha az a szándék, hogy a Kossuth tér és közvetlen környéke nagyjából az 1944 előtti állapotoknak megfelelően alakíttassék ki, és érkezik ilyen javaslat, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a Vértanúk terén állítsák fel újra az eredeti emlékművet, Nagy Imre szobrának pedig keressenek másik helyet.” Hozzátette azt is, hogy „eddig informálisan sem kaptam semmiféle megkeresést”.

A Jobbik keresztény, nemzeti pártként támogatja az elképzelést, mint ahogyan a Vértanúk teréről mindössze néhány méterre, a Szabadság téren álló szovjet felszabadítási emlékmű szoborparkba vitelét és helyén az ereklyés országzászló visszaállítását is régóta követeljük! Jelen ügy, illetve Nagy Imre szobrának el(ő)mozdítása érdekében szeretném megkönnyíteni Szakály Sándor dolgát, ezért a mai napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében hivatalos megkereséssel fordultam a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottsághoz, amelyben kezdeményeztem a Nemzet Vértanúk Emlékművének újbóli felállítást, a Nagy Imrét ábrázoló alkotásnak pedig méltó helyére, a kommunista szoborparkba szállítását, áll Szávay Istvána Jobbik frakcióvezető-helyettes közleményében.

Aktuális