A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

Na ehhez kell pofa! - A Jobbiktól tarhálnának pénzt a szakadárok!

Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom, már megindult a szervezet bejegyzési eljárása a bíróságon, jelentették be a Jobbikból kivált, mozgalmat alapító politikusok az MTI híradása szerint. A párt alapító elnöke Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere lesz. Dúró Dóra független országgyűlési képviselő elmondta, a párttá alakuláshoz szükséges papírokat már beadták a bíróságra, és június 13-án elindult a Mi Hazánk Mozgalom pártként való bejegyzési eljárása.

Dúró szerint mozgalmuk alapító nyilatkozatát, a párt politikai irányelveit végleges formájában augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra, addig erről társadalmi párbeszédet folytatnak. Toroczkai László alapító elnök, Ásotthalom polgármestere közölte, ügyvezető elnökség működik a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai között van Dúró Dóra elnökhelyettes, Árgyelán János pártigazgató, valamint a párt alelnökei: Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Császárné Kollár Tímea, aki korábban a Jobbikban regionális igazgatóként tevékenykedett, írja az index.

Vajon az ÁSZ-büntetésből is kivennék a részüket? Már most roppant "hiteles" a csődület!

Aktuális