A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

A Fidesz közvetítője megpróbálta megvesztegetni Rokker Zsolttit, hogy ne induljon!

Ezt maga Erdei Sándor, azaz Rokker Zsoltti mesélte a Magyar Hangnak. Úgy tűnik, a Fidesz „folytatja” és ha bajban vannak, akkor a bevett gyakorlatnak megfelelően semmilyen eszköztől sem riadnak vissza. Miskolc 12-es önkormányzati választókerületében azért tartanak július 15-én időközi választást, mert az eddigi képviselő, a fideszes Hubay György parlamenti mandátumot nyert. A Fidesz félelmét alátámasztja az is, hogy három jelöltet is indítanak Rokker Zsoltti ellen.

Úgy tűnik, ez a félelem egyre nagyobb, hiszen úgy ítélhette meg a hatalom, hogy a választók megtévesztése nem lesz elegendő a sikerhez. Emlékezetes, hogy a valószínűleg esélytelen Nagy Ákos mellett két másik jelölt is indulni fog. Ebben persze még nem lenne semmi meglepő, csakhogy egyiküket, mit ad Isten szintén Erdei Sándornak hívják, a másik kamujelöltet pedig Molnár Zsoltnak. A hírek szerint, érthető okokból mindketten kerülik a nyilvánosságot.

A Rokker Zsoltti által elmondottakból azonban az derül ki, hogy a Fidesz nem érte be ennyivel, persze mindenki számára nyilvánvaló volt eddig is, hogy a céljuk elérése érdekében semmitől sem riadnak vissza, a következő történet is ezt bizonyítja:

Megmondtam a Fidesz közvetítőjének, amikor megkerestek azzal, hogy Sanyikám, mennyit érne meg neked, ha nem indulnál, hogy erről nem lehet szó. Inkább mondják azt végre, hogy itt van egy jó jelölt, aki járatos a kommunikációban, ezt a srácot tudjuk támogatni tiszta szívvel és akkor végre Magyarországon előállt volna egy olyan helyzet, hogy minden párt egy embert támogat. Erre mondták a barátaim, te idealista vagy, még mindig, nem tudod elhinni, hogy ilyen soha nem lesz?

- mesélte a portálnak Zsoltti.

Ez pedig meglehetősen egyértelmű történet, Erdei Sándor ezzel kijelentette, hogy megpróbálták megvesztegetni, majd gyorsan hozzátette:

megmondtam, hogy a becsület, a haza és Miskolc nem eladó semmilyen pénzért. Ehhez képest most közpénzen megy a lejáratókampány ellenem, például szórólapok formájában, amelyeken az áll, hogy „Rokker Zsolttit támogatja az MSZP”.

Olyan nagyon azért nem lepődtünk meg és valószínűleg az ország jelentős része szintén így van ezzel, hiszen az április 8-ai, tisztességtelen eszközökkel elért győzelem után a fél ország csalást kiáltott. Azért jó tudni, hogy vannak még a politikában olyan emberek, akik számára a haza nem eladó, a baj csak az, hogy ők nem a kormánypártokból kerülnek ki…

Forrás: Zsupubi.hu

Aktuális