A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

Jobbik: Hazudgálnak a kilépett és megsértődött tagok

Szőcs Norbert a Jobbik volt regionális igazgatója mai közleményében több hazugságot és tárgyi tévedést is leírt volt pártjával kapcsolatban. Először is. Ő már nem regionális igazgató, hiszen kilépett a Jobbikból. Hamis az állítás, hogy négyezernél is kevesebb tagunk van. Ezzel szemben az igazság, hogy a ma déli adatok alapján a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak 13 525 aktív tagja, és 705 települési alapszervezete van jelenleg is. Szintén komoly tévedés a mostani és a két évvel ezelőtti kongresszusi részvétel alapján bármilyen komoly következtetést levonni.

Hiszen a 2016-os tisztújító kongresszusra a jelölés jogával 434 szervezet élt, a 2018-ason pedig 401. A két évvel ezelőtti kongresszusra 699 küldöttet delegáltak a jobbikos szervezetek és közülük 597-en jelentek meg a rendezvényen, míg az ideire 625 küldöttet delegáltak és közülük 556-an vettek részt is rajta aznap. A gyöngyösi szervezettel kapcsolatos állítás sem megalapozott, mert a hivatalosan nyilvántartott taglétszámuk a kongresszus kiírásakor 22 fő volt, amiről hivatalos tájékoztatást is kapott a szervezet.

Munkaértekezleten soha nem hangzott el olyan hamis állítás a pártigazgató részéről, hogy a Jobbik országos hivatala is csak 4000-nél kevesebb taggal számolna. Mindig szomorú azt látni, hogy sokan még nem tanulták meg azt az elmúlt évtizedekből, hogy az érdemi munka és politizálás sokkal többet ér a romboló tevékenységnél.

Szabó Gábor pártigazgató

Aktuális